Miért nem teljesítenek már a koboldok kívánságokat
(2001; 4oldal)
A mese a cím megválaszolása
Az egyetlen (magán)kiadásra került művem. Ezért ezt véglegesnek tekintem.
–
Utolsó verzió: 2001.
–
Reagálás, hozzászólás
Miért nem teljesítenek már a koboldok kívánságokat
Nem titok ez a történet, azonban senki más nem mesélheti el, csak a koboldok és én. Hosszú szomorúság vár arra, ki megszegi, hacsak meg nem dermed a nyelve, mielőtt belekezdene.
Gondolom, tudjátok, hogy a koboldok bárhol ott tudnak teremni, ahol csak akarnak. Igen ám, de csak ott, ahol már jártak. Hiába hallottak már akár Magyarországról is, nem képesek, hipp-hopp ideruccanni. Kíváncsi természetük azonban vágyik az ismeretlen helyek után, s ezt csak egyféleképpen valósíthatják meg: potyautasként. Utazók bőröndjébe, kabátzsebébe, kapucnijába vagy kocsik csomagtartójába bújnak. Megtehetik, a hazafelé útért nem kell aggodalmaskodniuk, az már tényleg csak hipp-hopp.
Valószínűleg így találkozhattam én is eggyel. Egy barátom járt Írországban. Mikor hazajött, meghívott magához megkóstolni a jó kis ír whiskyt, amit hozott. Hosszú úti beszámolója alatt tisztességesen az üveg fenekére néztünk, így a végén már a padlón gurultunk a nevetéstől a brit vicceken. A sarokban ülve kacagtam álomba magam.
A szőnyegen fekve ébredtem reggel, s ott kuporgott az orrom előtt egy kobold. „Ez volt ám az erős whisky!”, gondoltam magamban. Felültem, s alaposan megdörgöltem a szemem. Ő azonban még mindig ott ücsörgött. Miután hiába várt arra, hogy elhiggyem, nem csak káprázat, megszólalt:
– Teljesítem három kívánságodat.
Olyan jókedvre derített ez a furcsa helyzet, hogy hirtelen lényegtelenné vált, valóságos és lehetséges ez az egész, vagy nem. Kissé morcos volt a stílusa, ezért én is enyhén kötekedőre vettem a figurát:
– Hát ezt meg mivel érdemeltem ki?
– Elfogtál, majd szabadon engedtél.
– Én??? – kerekedtek el a szemeim.
– Talán nem te szorítottál be a hátaddal a sarokba? S miután hosszan könyörögtem, s böködtelek, meg piszkáltalak, végül félredőltél, hogy kiszabadulhassak, ez sem te voltál?
Kezdett összeállni bennem a kép az éjszakáról:
– Ó jaj! Ne haragudj rám! Eszemben sem volt elfogni téged! Észre sem vettelek, teljesen véletlenül kerülhettél a hátam mögé, mikor a sarokba ültem. Aztán meg valószínűleg eldőltem álmomban, így hát a megszabadulásodról sem igen tudtam.
A kobold hümmögött egy sort, erősen fontolgatta a dolgot.
– Az mindegy! Nem számít a szándékod! A dolog megtörtént, jár a három kívánság!
Az előbb, mintha azon duzzogott volna, hogy teljesítenie kell három kívánságot, most meg mintha azon zsörtölődne, hátha mégsem kell.
– Jó, jó, csak hadd gondolkozzak! – nyugtatgattam.
– Azt lehet – s türelmesen fürkészte elrévedő tekintetemet. Sokat nem tépelődtem, valahogy a mélyemből könnyedén bukkant elő a válasz:
– Semmim sincs, mi többet akarhatnék ennél?
Most aztán a koboldnak esett le az álla. Tekergette a fejét, vakargatta a füle tövét, sűrűn vágta a grimaszokat, de talpraesett egy szerzet volt, így hát csak kitalálta mit kezdjen velem:
– Frappáns a gondolatod, szó se róla, de nem úszod meg ennyivel. Nem kell szavakba öntened a vágyaidat ahhoz, hogy egy kobold tudomást szerezzen róluk – nagyon röviden felkacagott, majd hirtelen merev és átható tekintettel szinte felnyársalt. Nem éreztem semmit, de szemernyi kétségem sem volt abban, hogy a zsigereimben meg a gondolataimban vájkál.
– Már találtam is valamit! – cinkosan hunyorgott. – Te nagyon nem szeretsz dolgozni. Hát persze! Ki szeret? De szeretnéd tudni, hogy holnap is lesz ételed, italod, öltözéked s fedél a fejed fölött. Ne szégyelld, teljesen természetes óhaj ez, s nem is nagy kunszt teljesíteni.
– Ne! Ne! Ezt ne tedd! – tiltakoztam erőteljesen, miközben a gondolatokat próbáltam rendezni magamban, hogy mitől is érzem rossznak az ötletet. – Elvennéd tőlem az elvégzett munka, a megoldott feladat, az elkészült alkotás elégedettségét… Elvennéd tőlem a választ a kérdésre, hogy evilágra való vagyok-e… Elvennéd tőlem a tennivalót, pedig a semmittevés csak akkor édes, ha volna mit tenni.
Néhány sor hümmögés, majd újabb belém pillantás.
– Á, á! Azt hiszem, megvan. Te szoktál néha irogatni.
– Igen… igen – erről keveseknek beszéltem, mert mindig zavarba jövök, ha szóba kerül, mint most. – Néha jönnek a gondolatok, aztán kedvem szottyan lefirkálgatni – próbáltam elbagatellizálni a dolgot. Hiába.
– Jó lenne, mi, ha sokan olvasnák ezeket? S ha meg is értenék, ha tetszene is nekik, jó lenne, ugye? Ha sok nyelvre lefordítanák, ha sikeres lenne, na mit szólsz?
– Jaj, nehogy ez ügyben valamit is tegyél! Sosem fogom megtudni, hogy az a siker az enyém, vagy a varázserődé. Persze, hogy szeretném mindazt, amit elmondtál, de azt az írásaimnak maguknak kell elérni, nem egy kedves kis lény hókuszpókuszának. Ha meg nem érnek semmit a gondolataim, inkább ne erőszakoljuk rá az emberekre! OK?
– Jó, jó, jó. – Újabb hümmögés és vizslatás. – Ó! … Lám, lám… Egy lány! Nem szeretnél semmit sem jobban, minthogy az a lány téged szeressen. Mm. A kedvenc varázslatom! – s már kezdi is széles, teátrális mozdulatát.
– Ne! Ne! – rá kellett kiáltanom, hogy kizökkentsem a szerepéből, s már kevésbé értetlenül nézett rám, inkább megadóan várta a magyarázatomat. – Engem kell, hogy megszeressen, önmagamért, az egyéniségemért. Ha ezt nem tudom elérni, s varázserődet kérném hozzá segítségül, az azt jelentené, hogy erőszakkal elvesszük a szabad akaratát, a szabadságát. Ezzel aztán az igazi élettől is megfosztjuk, s a puszta létezés szomorú posványába taszítjuk. Ezt senkinek se kívánhatom, nemhogy annak, akit a legjobban szeretek.
A kobold kissé bánatosan nézett maga elé, de aztán felülkerekedett benne az igaz kópé énje. Széttárt karokkal, vállát vonogatva nézett rám. Huncut mosollyal esetlenül meghajolt, majd intett, s a felröppenő csillámpor-felhő leple alatt eltűnt. Azon kaptam magam, hogy még a csillogó köd elillanása után is vidáman integetek utána.
Egyenesen a koboldkirályhoz ment, hiszen be kellett számolniuk minden egyes teljesítetlen kívánságról (eddig nem sok ilyen lehetett, legalábbis én egyről sem tudok). Elmesélte a beszélgetésünket. A király egy álló éjszakán át gondolkozott a dolgon, majd másnap kihirdette új rendeletét. A koboldoknak ezentúl tilos kívánságokat teljesíteni, helyette ezt a történetet kell elmesélniük az embereknek.
Ha nekem nem hiszed, hogy így volt, fogj meg egyet közülük, s meglátod, ő is így meséli majd.