Menny

(1989; 4oldal)


Egy mennyei elképzelés

Vallásosak ne vegyék túl komolyan. Tulajdonképpen más se 🙂


Utolsó verzió: 2020.05.14

Reagálás, hozzászólás


Menny

– Hello haver! Mi van, te is bekrepáltál? Hi-hi-hi – fojtott vihogása leginkább csukott szájas nyerítéshez hasonlítható, miközben libacombcafatok lógtak ki a szájából nagy zabálása következtében. – Légy üdvözölve! … Vagy inkább üdvözülve. Hi-hi-hi. – Mi ez? A Mennyország? – Nem hiszem, mert akkor én nem itt lennék, hi-hi-hi, de valami olyasmi. – Itt vannak libák is? – A nőkre gondolsz, hi-hi-hi? Hát persze! – Nem! Arra gondolok, amit magadba tömsz. – Ja! Azt nem tudom, még nem láttam. Ezt a combot is csak megkívántam, és már itt is volt. – Neked kell fogadnod az új jövevényeket? – Itt semmit se kell! Csak én vagyok az egyetlen, akit érdekelnek. – Miért? – Várok valakit. Valakit, aki nem olyan elégedett, tunya, semmittevő, mint a többiek. Akiben van egy kis „élet”. Hülye kívánság, mi? Hi-hi-hi. – Hát itt tényleg elég furcsán hangzik, de azt hiszem értem, mire gondolsz. – Ennek örülök. Ha javasolhatom, menj, és nézz körül, milyen alakok vannak itt. Aztán, ha úgy érzed, hogy szükséged van a társaságomra, keress meg. – Vannak itt érdekes emberek? – Hát az emberek szó egy kicsit sántít, hi-hi-hi, de érdekes figurák vannak. Például ott van az a volt katolikus pap, tanulmányozásra érdemes. Kezdd vele! * – Adjon Isten! – Az bizony megadott mindent. Most már. Úgy-e, Testvérem, érdemes volt a földi életben szenvedni? – Éppenséggel én nem sokat szenvedtem, és hogy érdemes volt-e, azt sem tudom, még csak most érkeztem. – Egy pillanatig se kételkedj! Ez itt maga a tökély! Az Igazi, Örökkévaló Tökéletes. – Örökkévaló?!? – Bizony, Testvérem, elnyertük az örökkévaló békét és nyugalmat. – Nekem ez inkább büntetésnek tűnik. – Mit motyogsz, Testvérem? – Csak azt, hogy tényleg megérte… De mi van azzal, aki nem szenvedett eleget? – Nézd meg azt a szerencsétlent! Láthatóan rosszul érzi magát. Neki valami bűne lehetett, büntetésként valami belülről emészti. – Nem kérdezted, mi baja? – Nem érdekel. Biztos vagyok benne, hogy nem úgy élt a földön, ahogy Isten parancsolta. – Jut eszembe, találkoztál már Istennel? – Mit képzelsz!?! – gyors keresztvetés – Eredj, még sok mindent meg kell ismerned! * – Hello! Te miért szenvedsz? – Azért, mert nem szenvedek. – ?? Hogy?? – Mindent megkapok, amit akarok. Olyannyira, hogy már nem is akarok semmit. Nem tudok vágyakozni! Érted? – Nem egészen. – Nincs szükségem semmire. Nem kell semmit sem tennem, csak lenni. – Nők? – Látom, új vagy. Szerinted szükség van itt szaporodásra? – Természetesen nem, de hát nem csak erről van szó! – Az, hogy mi mellesleg élveztük a dolgot, csak a fajfenntartást szolgálta. Itt ilyen nincs. Megvalósult a tökéletes egyenjogúság. Nőknek és férfiaknak egyaránt joguk van a semmi élvezetére. – És az evés? – Nincs semmilyen anyagcsere! – De… Hiszen… Szóval én találkoztam valakivel, aki zabált. – Az egy hülye! Semmit nem érez. Egyikünk sem érez semmit. Szerintem csak emlékszik rá, hogy jó volt a földön zabálni. Te is kipróbálhatod, kérhetsz bármit. Ha netalántán vágynál egy palacsintára, akkor sem tudnál eljutni a vágyig, mert addigra megkapnád. – Tehát, ha jól értem, megkaptuk az Örök Vágynélküliséget. Most ez jó, vagy rossz. – A többségnek jó, … de én vágyakozni akarok! – őrült üvöltésre váltott: – Vágyakozni akarok!!! * – Hello, barátom! – A barátom szó, és hogy visszajöttél, azt jelenti, hogy nem hiába vártam. – Valószínű! – Úgy érzed, van benned „élet”? – Több, mint a földön! Óriási ötletem van! De előtte van még néhány kérdésem. Miért zabálsz? – Nosztalgiából, hi-hi-hi. Valóban nem érzek semmit, de egyszerűen tetszik, hogy eszek. Pedig tudom, hogy valamiféle szemfényvesztés, hiszen a sok zabálásnak semmilyen következménye sincs. Hi-hi-hi. Érted, mire gondolok? Hi-hi-hi. – Tényleg örökkévalóak vagyunk? – Nem tudom. Rengetegen vagyunk, mindenki mozog, állandóan cserélődnek az arcok körülötted. Nem lehet tudni, hogy megy-e el közülünk valaki, vagy sem. – Szóval, van egy kis bizonytalanság? – Nincs! Mindenki meg van róla győződve, hogy örökkévaló. – Akkor majd mi megingatjuk ezt a hitet! – Ez tetszik nekem, hi-hi-hi, mire készülsz? – Vallást alapítunk! – Pfpfpfhúúúú-ha-ha-ha! – ez már nem az állandó, fojtott kuncogás volt, hanem dörgedelmes, abbahagyhatatlan, kitörő hahotázás. – Micsoda!?! … Ha-ha-ha … Hát ez óriási! … Ha-ha-ha. … Vallás a túlvilágon! Ha-ha-ha. Szenzációs ötlet. Részleteznéd? – Még nincs konkrét elképzelésem. – Mit ígérsz nekik? – Egy újabb Túlvilágot. – Pfpfpfhúúúú-ha-ha-ha! Ha-ha-ha. … Ez zseniális! … Ha-ha-ha. … Egy Túltúlvilág! Ha-ha-ha. … Nagy játék! Ha-ha-ha. Így aztán nem fogunk unatkozni! Már viszket a nyelvem a szónoklásra! … Te! És mi van, ha igazad van, és tényleg van ilyen? – Akkor mi is odajutunk! – És…? – És…!? – És… És… ha már ott leszünk, akkor… Ha-ha-ha. … Óriási! Ha-ha-ha. … Mondhatnám: isteni! Ha-ha-ha. Ha-ha-ha. Ha-ha-ha…